|
|
| |
![]() |
|||||||
|
SAS-sal fejlesztett saját alkalmazás Miért vált szükségessé egy új típusú teljesítményelszámolási rendszer bevezetése a MÁV-nál? Az Európai Unió liberalizációs politikájának értelmében Magyarországon is önállósodott a MÁV Árufuvarozási Üzletága. A kormányrendelet alapján az elkülönült divízió MÁV Cargo Zrt. néven 2006. január 1-jén kezdte meg működését. Azzal, hogy az árufuvarozás önálló jogi személlyé vált, nem működhetett tovább a korábbi belső elszámolás a MÁV Pályavasúti Üzletága és az árufuvarozás között. A két szervezetnek át kellett térnie az igazolt teljesítményen alapuló számlaelszámolásra.A MÁV Informatika 2005 nyarán ismerte fel, hogy nem létezik olyan alkalmazás, amely fel tudná dolgozni a hatalmas napi forgalmat, és ennek alapján elő tudná készíteni a számlákat. Létre kellett tehát hozni egy olyan új rendszert, mely a számlamellékletekhez szükséges adatokat összegyűjti, és összerendeli a meghirdetett díjtételekkel. Ez lett a PASS teljesítményelszámoló rendszer, mely nevét a Pályahasználat Számlázási és Statisztikai Rendszer kifejezés után kapta. Ha 2005 nyarán indult a fejlesztés, akkor meglehetősen rövid idő állt a rendelkezésükre. Így van, a 2006. január 1. elég szűk határidőnek ígérkezett, ezért döntöttünk úgy, hogy az új teljesítményelszámoló rendszer egy már meglévő alkalmazásra, a SZIR-elemzésre épüljön. A SZIR (Szállításirányítási Információs Rendszer) az egész országot lefedő tehervasúti forgalmi adatokat tartalmaz. Ez az adatbázis az alapja az egyébként szintén SAS alapú SZIR-elemzésnek, mely kulcsfontosságú szerepet tölt be a pályavasúti és árufuvarozási részlegek munkájában. Naponta mintegy 200 MÁV-os munkatárs használja a SZIR-elemzés által elkészített kimutatásokat és táblázatokat, az ún. tablókat, melyek segítségével a vonatok helye és állapota nyomon követhető. A PASS rendszer a SZIR-elemzés kimutatásait kapcsolja össze a díjtáblázat elemeivel, s így állítja elő a számlakibocsátáshoz szükséges mellékletet. Miért a SAS® Enterprise Business Intelligence Server megoldásra esett a választásuk? Fontos szempont volt, hogy az új rendszernek egy már meglévő alkalmazásra, az imént említett SZIR-elemzésre kellett épülnie. Jelenleg a SAS EBI az egyetlen olyan megoldás a piacon, amely épít a már meglévő technológiákra, támogatja az iparági szabványokat, valamint közös alapot szolgáltat a vállalati adatok integrálásához és mélyreható elemzések készítéséhez. Ezen túl a SAS EBI lehetővé teszi azt is, hogy a már említett SZIR-elemzésben a vasúti alkalmazottak programozói segítség nélkül elő tudják állítani a kívánt adatokat és kimutatásokat. Ennek köszönhetően sokkal rugalmasabbá válhat a vasutas kollégák mindennapi munkája. Fontos szempont volt, hogy a MÁV Informatika 2001-ben vezette be a SAS®8 platformot, majd 2005-ben átállt a legújabb SAS®9-re, így már volt kedvező gyakorlati tapasztalatunk a SAS-sal. Hogyan zajlott a fejlesztés folyamata? Mennyi idő alatt vált működőképessé a rendszer? 2005 júliusa és augusztusa között felvázoltuk, hogy hogyan kell kinéznie az új elszámolási folyamatnak. A rendszertervezés 2005 szeptembere és novembere között zajlott, s november végén indult a fejlesztés, amely 2006. februárjáig tartott. Nagyjából 2006 márciusára állt össze az új teljesítményelszámoló rendszer. Ez az időszak igen emlékezetes volt, hiszen ekkor szembesültünk az alkalmazás összes "gyermekbetegségével". A pályavasút értékesítési főosztály 2006 májusában bocsátotta ki a PASS révén készített első számlát. Létrejött tehát a Pályavasúti Üzletág, s a MÁV Cargo Zrt. néven önállósult árufuvarozási üzletág közötti elszámolás alapja. A PASS rendszer feldolgozza a napi teljesítményeket, majd ezeket összepárosítja a Hálózati Üzleti Szabályzat megfelelő díjtételeivel, és így áll össze a számlamelléklet. A Pályavasúti Üzletág ezt a számlamellékletet - mint tervezett előszámlát - bemutatja a szolgáltatást igénybevevő MÁV Cargo Zrt.-nek, amely ellenőrzi azt saját adatai alapján, és jóváhagyja, vagy szükség esetén elindítja a reklamációt. Hogyan jellemezné a rendszerfejlesztés menetét, és melyek a bevezetés utáni első év tapasztalatai? Nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre, s a dolgunkat nehezítette, hogy a fejlesztés időszaka egybeesett az év végi zárással. Szintén bonyolította a helyzetet, hogy a Pályavasúti Üzletág 2005-ös üzleti tervében nem kalkulált előre a rendszerfejlesztés erőforrásigényeivel, hiszen ki gondolta volna 2004 őszén, hogy 2005 augusztusában be kell majd indítaniuk egy ilyen volumenű projektet! A SAS EBI ilyen körülmények között is jó választásnak bizonyult. 2006 májusa óta eltelt egy év. Ez idő alatt sokat finomodott a rendszer, az üzemeltetés tapasztalatainak figyelembe vételével. Most az úgynevezett alkalmazáskövetési ciklusban vagyunk, amikor módosított elképzelések mentén igazodik a rendszer az igényekhez. Mára, olyan szintre jutott a PASS, hogy hosszú távú rugalmas működése biztosított, képes idomulni a szokásos változásokhoz, átalakításokhoz. Ilyen például a Hálózati Üzleti Szabályzat éves módosítása. De ugyanilyen hozzáidomítást tehetnek majd szükségessé a jövőben a Pályavasúti Üzletág működésében bekövetkező változások. Milyen segítséget nyújtott a MÁV Informatikának a SAS a rendszerfejlesztés során? A SAS szakemberei - Limbay Róbert vezetésével - elsősorban a rendszertervezésben segítették a munkánkat, de a programozási feladatokban is részt vettek, ugyanis nem állt rendelkezésünkre elég kapacitás, a határidő pedig nagyon szorított. Többfelhasználós alkalmazások esetén a siker mindig nagyban múlik azon, hogy a felhasználók mennyire tudják elfogadni, és használni a rendszert. Hogyan működött ez a PASS esetében? Természetesen voltak, akik lelkesen fogadták az új rendszert - ők az innovatív réteg, akik nyitottak az új megoldásokra. Az sem meglepő, hogy a konzervatívabbak idegenkedtek az újdonságtól, mára azonban már ők is megbarátkoztak a PASS-szal. Ebben nagy szerepe volt a képzésnek, melynek során a MÁV-dolgozók elsajátították az új megoldás használatát. Hogyan vált be az új teljesítményelszámoló alkalmazás, s véleménye szerint milyen további lehetőségek rejlenek még a PASS-ban? A rendszer alapjaiban kiállta a próbát. A felhasználók túlestek a kezdeti nehézségeken, megbarátkoztak a rendszerrel. Számos további lehetőség rejlik még a PASS-ban, hiszen 2006 májusáig - az idő rövidsége miatt - olyan elemekből építkeztünk, amelyekre feltétlenül szükség volt az alkalmazás működéséhez. Érdekesek lehetnek például a portálmegoldások, és a különböző szintű webes hozzáférések, de a jövő zenéje lehet az is, hogy a rendszer által nyújtott szolgáltatások az egyszerű lekérdezés-típusú kimutatásoktól eljutnak a szimulációs megoldásokig, amelyeket költségtervezés vagy díjkalkuláció során alkalmazhatnak a vasutasok. Jelenleg a rendszer új verzióján, a PASS 2-n dolgozunk, amely a Személyszállítás (MÁV Start Zrt.) és a Pályavasúti Üzletág közötti elszámolás alapját képezi majd.
|
||||||
![]() |
| Kapcsolat | Keresés | Felhasználási feltételek & Jogi közlemény | Adatvédelem | Copyright © 2008 SAS Institute Inc. All Rights Reserved |