Az adat az új olaj? Itt az üzleti analitika aranykora

A mesterséges intelligencia térhódításával a fejlett elemzőeszközök az élet sok területén kopogtatnak – vagy már be is rúgták az ajtót. A jelen és a közeljövő lehetőségeit vizsgálta a Budapesten tartott SAS Analytics Day konferencia.

Az adattudományok meghódítják a világpiacokat

Magyarország legnagyobb, üzleti analitikával foglalkozó rendezvényét, a SAS Analytics Day-t közel 250 résztvevővel szervezték meg február 21-én. A konferencia apropóját egy új piac létrejötte adta, melyre több mint 40 éve várt az elemzőeszközöket nyújtó SAS - árulta el megnyitójában Hana Kvartova, a vállalat regionális igazgatója. Az adattudományok világpiaci érettsége mára érte el azt a szintet, amely lehetővé teszi a SAS megoldásainak általános felhasználását.

Üzleti intelligencia, fejlett analitika, adat- és kockázatkezelés, csalásfelderítés, magas szintű ügyfélkezelés – már minden lényeges elem elérhető a piacon, jelenleg az a nagy kérdés, hogy mi a következő lépcsőfok, vetették fel a megnyitó előadásokban. Ezt először Pasi Helenius, a SAS üzleti megoldásokért felelős, finn származású vezető menedzsere igyekezett megválaszolni, aki szerint a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás elterjedése mutatja majd az utat.

Napjaink nagy- és középvállalatainak zöme már felismerte a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, jelenleg azzal küzdenek, hogy az eszközöket megfelelő helyen és módon tudják alkalmazni. A biztosítók ügyfélszolgálati várakozási idejét minimalizáló csevegőbotok, a betegségek kezelését megkönnyítő orvos-diagnosztikai megoldások és sok terület gyors fejlődése ellenére még mindig korlátozottak az AI képességei, különösen az emberi intelligenciával összehasonlítva - mondta ki az ítéletet a finn kutató.

Az adat az új olaj?

Meglepő idézettel nyitotta előadását Brad Hathaway, a SAS adatmenedzsmenttel és üzleti intelligenciával foglalkozó menedzsere. Eszerint az adatelemzés többé nem egy jó lehetőség, hanem a vállalat alapvető tevékenységét kell, hogy képezze (Forbes Insight 2017. június). Mégis - a McKinsey tanácsadócég által megkérdezett – vezetők 86 százaléka úgy nyilatkozott, hogy csupán “valamennyire hatékony” az elemzési munkájuk. Vagyis az elemzések segítségével kinyert információkat minél gyorsabban üzleti értékké kell alakítani.

David Dozoul, a SAS energetikai és közüzemi gyakorlatok kialakításáért felelős vezetője új olajként hivatkozott az adatra és az elemzésekre. Erre alapozva még személyesebbé tehető az ügyfélközpontúság, optimalizálható és modernizálható a közműhálózat, növelhető a megbízhatóság. A vállalatok óriási mennyiségű üzleti és ügyféladattal rendelkeznek, ezek pontos, folyamatos kielemzésével jelentősen emelhetik forgalmukat, fejleszthetik szolgáltatásaikat.

A kerekasztal beszélgetésen Szász Viktor, a SAS üzleti analitika konzulense, Móra Krisztina, a T-Systems üzleti elemző és kompetenciaközpontjának vezetője, Kollarics Gábor, a CIB Bank Data Office szervezetének vezetője, Fauszt Gábor, az IDC Magyarország ügyvezetője és Bartos Felicián, a NAV adattárház koordinátora azt vizsgálta, hogy vajon mennyire igaz az az állítás, hogy évtizedes távlatban az adat olyan erőforrássá válik, amelynek hiánya versenyhátrányt jelent majd.

Fauszt Gábor elárulta, hogy Magyarországon leginkább a nemzetközi cégek leányvállalatainál és a pénzügyi vállalatoknál jellemző az adatok, mint kenőanyagok használata, de a kis- és középvállalati szektor esetében még elmaradást lát. Ugyanakkor a multinacionális IT-vállalatok már versenyelőnyként használják a felhalmozott adatállományt és a mintakeresési eljárásokat.  

A kerekasztal beszélgetésen röviden szóba került a május 25-én bevezetésre kerülő  GDPR jelentősége és hatása a hazai gazdálkodó szervezetekre. A személyes adatok védelméről szóló szabályozással az IDC hazai vezetője szerint a cégek nagy része nincsen tisztában vagy azt gondolja, hogy rá nem vonatkozik a szabályozás. Ennek kapcsán Fauszt Gábor régiós szinten a következő egy év során egy nagyobb piaci szereplő látványos megbüntetésére számít, ami felgyorsítja majd a vállalatok GDPR-adoptálásának tempóját. 

Adatelemzés itthon – tengernyi adat, szükséges szemléletváltással

A nemzetközi áttekintés után több hazai szakértő járta körbe a fejlett analitika magyar helyzetét a SAS Analytics Day-en. Vikárius Gabriella a Magyar Államkincstár, illetve Dunai Albert a Magyar Telekom képviseletében gyakorlati oldalról közelítette meg a témát. Elmondásuk szerint a magyar vállalatok számára a legfőbb nehézséget a megtérülés kimutatása jelenti, ez tartja vissza a hazai cégek többségét az analitikai eszközö bevezetésétől. 

Emellett pedig szemléletváltásra is szükség van a magyar szakemberek szerint. Az adatvezérelt gondolkodásmód elsajátításával a tendenciák alapján vizsgálható egy-egy vállalat jövője, ez pedig fontos szerepet kell, hogy betöltsön az üzleti tervek kialakítása során.

Amint arra Loncsár Tibor cégvezető rávilágított előadásában, hiába rendelkezik tengernyi adattal saját vagy a piaca működéséről egy vállalat, nagyrészük ma nem tudja megfelelően elemezni azt. A magyar piac ezen a téren még az alapvető Excel makróknál tart. „Sok jó adatelemző szakemberünk van, ugyanakkor a technológia nálunk még mindig követő üzemmódban van. A vállalaton belüli megoldásszállítók - ideértve az informatikát -  lépéshátránnyal küszködnek, többnyire nem tudnak megfelelő eszközöket biztosítani a szakemberek számára. Hiányzik a háttértámogatás, amivel maradéktalanul kihasználhatók lennének az adattudósok képességei” – mutatott rá a SAS magyar vezetője.

„A SAS megalapítása óta intenzíven részt vesz egyetemi képzési programokban. Jelenleg olyan informatikai képzésre van szükség, melynek eredményeként az IT-szakemberek megértik az adattudomány szerepét és támogatják azt. Az informatikai vezetők képzésében analitikai szempontokból ma ez a legfontosabb kérdés” – emelte ki Loncsár Tibor, aki hangsúlyozta, hogy a folyamat érdekében a SAS Institute régóta közreműködik a magyar felsőoktatási intézményekkel.

Banki fejlesztések, IoT és csalásfelderítés

A SAS Analytics Day második felében Rekenei Zoltán - a CIB Bank SAS adattárházzal foglalkozó mérnöke - a metaadatok felhasználását elemezte. Kihangsúlyozta a szerepkör alapú fejlesztés előnyeit, illetve, hogy a gyors és részben automatizált munkamódszer lehetővé teszi a metainformációkkal történő vezérlést. Használatával jelentősen rövidül a fejlesztési idő, egységessé válik a fejlesztési környezet és egyszerűsödik a kész fejlesztés élesítési folyamata.

Portik Imre, a SAS vezető pre-sales konzulense és Abrán József, a SAS pre-sales menedzsere a dolgok internete (IoT) által generált óriási adatmennyiség kezelésének témáját boncolgatta. Előadásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy a folyamatosan keletkező adatok mennyisége elérte azt a szintet, amikor már nem érdemes, nem is lehetséges minden információ eltárolása. Az adat keletkezési helyén előszűrés (Streaming Model Execution) alkalmazásával viszont akár nagyságrendekkel is csökkenthető ennek mértéke. Példaként a bankok csalásfelderítő eljárásait hozták fel, melyek során a rendellenes ügyfélviselkedés és kártyatranzakciók kiszűrésén  van a hangsúly. A SAS Event Stream Processing az események felfedezésére koncentrál, a megadott kritériumoknak nem megfelelő információt pedig figyelmen kívül hagyja.

A SAS Analytics Day záróelőadását Chris McAuley, a vállalat csalásokat és pénzügyi bűnözést felderítő fejlesztőcsapatának igazgatója tartotta. Bemutatta, hogy országtól függően 1-5 százaléknyi megtakarítás érhető el a SAS Continuous Audit & Controls Monitoring Platformjának alkalmazásával. A beszerzési eljárások megfigyelésével kiszűrhetők a vállalati nyereségét rontó anomáliák, mint például a beszállítóknál aktív szerepet vállaló (de ezt titkoló) alkalmazottak, a többszörösen kiállított vagy ismeretlen beszállítóknak kiállított számlák. McAuley két nagy, SAP-t használó projektet emelt ki előadásában. A dél-afrikai villamosenergia-közüzemi szolgáltatásokat nyújtó Eskom és a szaúdi állami olajipari óriásvállalat, a Saudi Aramco átvilágításának eredményeit mutatta be. A potenciális csalási lehetőségek, a felesleges beszerzési megállapodások felderítése 3-4 hónapig tartó folyamat volt ezen cégeknél, melynek során számos esetben számszerűsíteni is lehetett a visszaélés jelentette károkat, több milliárd dollárra rúgó gyanús tranzakciókra rávilágítva.

A nagysikerű SAS Analytics Day hazai és regionális konferenciasorozata közelebb hozta a résztvevőknek az adattudomány, az üzleti analitika gyakorlati előnyeit, mindennapi felhasználási lehetőségeit. A SAS Magyarország célja teljesült a rendezvénnyel: a hazai vezetők új megoldásokat ismerhettek meg, amellyel a hatékonyságot, ügyfélkiszolgálást, profitabilitást növelhetik a jövőben.

 

A SAS-ról

A SAS vezető szerepet tölt be az analitikában. Innovatív analitikai, üzleti intelligencia és adatmenedzsment szoftverei és szolgáltatásai révén a SAS több, mint 83,000 ügyfelének segít a gyorsabb és jobb döntéshozatalban. A SAS 1976 óta áll ügyfelei szolgálatában az egész világon.

SAS - THE POWER TO KNOW®

Editorial contacts:

          Back to Top