Tizenegyesekkel győzni
Elemzések szerint 2005-ben a világ digitális információ mennyisége minden 11-szer száz napban duplázódott, 2007-ben a duplikációs idő már csak 11 hónap, és egyes becslések szerint 2010-ben ez az idő mindössze 11 óra lesz.
Az alapvető kérdés persze az, mit kezdünk ezzel az irdatlan mennyiséggel. Használjuk-e, s ha igen, hogyan? Csupán adatként értékeljük, vagy stratégiai vagyonként tekintünk-e a belőlük nyert információra?
Az Üzleti Intelligencia jövője
Mi látható az Üzleti Intelligencia horizontján és hogyan változik majd a kép az elkövetkezendő években? A kérdésre adott válaszok különböző nézőpontból, de egy irányba mutatnak.
Magyarországon a népszerű Credit Scoring kurzus
Számos sikeres nyugat-európai, ázsiai és amerikai szeminárium után Budapesten is megtartotta Bart Baesens, a Leuveni Katolikus Egyetem adjunktusa credit scoring témájú kurzusát. A május 30. és június 1. között megrendezett "Kockázatkezelő megoldások fejlesztése SAS-sal" című tanfolyamot itthon is nagy érdeklődés kísérte. Ennek apropóján beszélgettünk Baesens professzorral.
Felejtsd el a brandinget!
A Topdanmarknál, az időzítés és a folyamatok sokkal fontosabbak, mint a kreatív kommunikáció, mert a növekedést fontosabbnak tartják az ismertségnél. Tehát, mit tesz a marketing részleg, ha nem a tömegmarketingre költ? Például automatizálja marketing tevékenységét.
|
|
BICC - a sikeres BI stratégia elengedhetetlen kelléke
2007. márciusában a SAS 175 szakértőt kérdezett meg az üzleti információk felhasználásáról, akik a világ más-más részein, különböző iparágakban, eltérő méretű üzleti szervezetekben tevékenykednek. A kutatás azt mutatta, hogy sok vállalat gyerekcipőben jár még az üzleti információk hatékony menedzselésében.
Növekvő igény az Üzleti Intelligencia (BI) képzést nyújtó egyetemi programokra
A vállalatok egyre inkább keresik és támogatják azokat a munkatársakat, aki tudják, hogyan tegyék fel a megfelelő kérdéseket, hogyan találják meg a megfelelő információval szolgáló adatokat, melyek választ adnak a kérdéseikre, és hozzák meg így döntéseiket a kapott válaszok alapján. Azok a diákok, aki az egyetemeken SAS oktatásban részesültek, már munkába állásuk első napján rendelkeznek ezen képességekkel.
SAS-sal a jegesmedvék nyomában
A Wildtrack új projektjében a SAS szoftverével, és az inuit eszkimók hagyományos nyomkövető technikáival tanulmányozza a jegesmedvék lábnyomait. A szervezet célja a jegesmedve populációk csökkenésének dokumentálása, melyet a környezetvédők a globális felmelegedés egyik jelének tartanak.
|