| Ahogy a fogyasztóorientált piacon szinte napról
napra fokozódik a verseny, úgy nő az igény arra, hogy a kiskereskedelmi
vállalatok jövedelmező ügyfélkört építsenek ki. Ugyanakkor az ügyfelek,
a vevők is igényesebbek lettek, s magasabb elvárásokat fogalmaznak
meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a sikeres marketing megköveteli
az ügyfelek eddigieknél pontosabb szegmentálását, illetve a korábbinál
gyakoribb és kifinomultabb kommunikációt, akár több csatornán is.
A kiskereskedelemben alkalmazott marketing több irányú figyelmet
követel, ugyanis integrálni kell a különböző forrásokból származó
ügyféladatokat, elemezni kell az ügyfelek viselkedését, s mindezt
hatékony kommunikációs folyamatba érdemes szervezni. Ennek a környezetnek
a megteremtéséhez átfogó kommunikáci ós
stratégiára van szükség. Sok kiskereskedelmi cég számára azonban
a marketingfolyamatokban vagy a technológiában jelentkező hiányosságok
akadályozzák ilyen jellegű stratégia megalkotását.
Ahhoz, hogy a kiskereskedők korlátozott forrásokkal is ki tudják
használni a kínálkozó lehetőségeket, meg kell érteniük és kezelniük
kell az ügyfelek életciklusát és jövedelmezőségét. Ez a folyamat
pedig magában foglalja az ügyfelek viselkedésének megfigyelését
és követését, illetve a kommunikáció hatékonyságának mérését.
Gátló tényezők
A marketingmunkatársaknak gyakran integrált ügyfélkép nélkül kell
dolgozniuk, mivel az adatok szétszórtan találhatók a különféle rendszerekben,
csatornákon és platformokon. Ugyanakkor ezeknek az adatoknak a konszolidálásához,
intelligenciává alakításához kevés eszköz áll rendelkezésre: vagy
egyáltalán nincs marketingalkalmazás, vagy a meglévő szoftvert túl
nehéz használni, mert az számos felesleges adatkezelési és -elemzési
tulajdonsággal bír. Más szoftverek viszont egyszerűen képtelenek
lépést tartani a gyakori és összetett kampányokkal. Tovább rontja
a helyzetet, hogy a marketingcsapat kulcsemberei nem tudják hatékonyan
hasznosítani egymás tapasztalatát, valamint gondok lehetnek az együttműködéssel
is az átfogó, ismétlődő marketingfolyamatokban.
Annak érdekében, hogy maximálisan ki lehessen aknázni az ügyfélkapcsolatok
jövedelmezőségét, olyan, könnyen használható marketingmegoldásra
van szükség, amely megszünteti az informatikai erőforrások használatának
korlátait, továbbá hatékonyan támogatja a marketingfolyamat minden
fázisát.
Komplex marketing, könnyen
A SAS®
Customer Intelligence megoldáscsalád részét képező SAS®
Marketing Automation jóvoltából a kiskereskedők javíthatják
a válaszidőket és növelhetik bevételeiket, mivel a szoftver képessé
teszi felhasználóit arra, hogy könnyen és egyszerűen végrehajthassák
kifinomult, személyre szabott ügyfél-kommunikációs stratégiájukat,
és a legmegfelelőbb időben tehessék meg marketingajánlataikat. A
szoftver mindazzal szolgál, ami a nyers, szétszórt ügyféladatok
nyereséges kampánnyá alakításához szükséges.
A SAS a következőkben segíti a kiskereskedelmi cégek marketingmunkáját:
Kommunikációs stratégiák
A SAS®
Marketing Automation az egyetlen megoldás, amelynek segítségével
a marketingmunkatársak megfelelhetnek az ügyfelek gyakori és egyre
komplexebbé váló kommunikációs igényeinek - mégpedig anélkül, hogy
fel kellene áldozniuk a sikeres marketing lényegi jellemzőit, a
mélységet és a precizitást. Az intuitív, grafikus felület jóvoltából
az üzleti felhasználók könnyedén oszthatják meg egymással a mélyreható
elemzések eredményeit, s ezzel megbízható ügyfélintelligenciát hozhatnak
létre és személyre szabott kommunikációt folytathatnak az ügyfelekkel.
A szoftver hatékony kampánymenedzsment-funkciója képes átfogó
kampányokat optimalizálni és ellenőrizni több csatornán is, illetve
számos kampányt tervezni és ütemezni gyors egymásutánban. A kampánytervezés,
-kivitelezés és -menedzsment a következőket biztosítja a felhasználóknak:
Életciklus és integrált ügyfélkép
A SAS®
Marketing Automation nem statikus pillanatfelvételt készít az
ügyfélről, hanem dinamikus képet hoz létre, amely követi az ügyfelek
életciklusának változásait. Ennek révén a korábbiaknál sokkal jobban
nyomon lehet követni a múltbeli viselkedést, és meg lehet jósolni
a jövőbenit; mindez pedig hozzájárul a hatékonyabb kommunikációs
stratégia alkalmazásához és a jövedelmezőbb ügyfélkapcsolatok kialakításához.
Az ügyfélprofilok megalkotásával és a szegmentálással mélyebb és
konszolidált betekintést lehet nyerni a stratégiai ügyfélcsoportok
viselkedésébe, s így a legmegfelelőbb marketingstratégiát lehet
kidolgozni.
A legtöbb kiskereskedelmi vállalat heterogén rendszerekben, gyakran
földrajzilag is távol egymástól tárolja ügyfeleire vonatkozó adatait.
A SAS egységes ügyfélképet tár a vállalat minden felhasználója elé,
s ez a kép tartalmazza az összes érintkezési pontot és csatornát.
A SAS ráadásul üzleti szempontú adatstruktúrát alkalmaz, s ez azt
jelenti, hogy a marketingmunkatársak - a releváns üzleti címke révén
- közvetlenül hozzáférhetnek a legbonyolultabb adatokhoz is.
Pontosabb célcsoport-kiválasztás
A SAS ügyféladat-kezelési technológiái központilag felügyelt, vállalati
rendszert kínálnak, ami garantálja, hogy az adattárházakban található
információk konzisztensek, biztonságosak, pontosak és a felhasználók
számára érthetőek. Lényeges dolog, hogy a többcsatornás, egymásra
épülő kommunikációk megjelenésével növeljük a kommunikáció hatékonyságát.
A SAS® Marketing Automation a piacon
elérhető legjobb ügyfélintelligenciát kínálja, amelynek segítségével
előre jelezhetjük az ügyfelek viselkedését, valamint pontosabb szegmenseket
határozhatunk meg a személyre szabott kommunikáció érdekében.
A SAS-megoldás számos, fejlett technikával bír, mint például az
adatbányászat, a piaci kosár- és kapcsolatelemzés, előrejelzés és
optimalizálás, illetve szegmentálás, profilozás és viselkedéselemzés.
Mindezek révén a SAS® Marketing
Automation a következőkben segít a kiskereskedelmi vállalatoknak:
Együttműködés, értékelés
Mivel valódi marketingautomatizálás csak a marketingcsoport munkatársai
közötti hatékony együttműködéssel érhető el, a SAS®
Marketing Automation teljes mértékben támogatja a kampány minden
résztvevőjének tevékenységét, beleértve az üzleti felhasználókat,
az adatbázis-kezelőket, az elemzőket és az informatikai munkatársakat.
A szoftver jóvoltából a vállalat összes üzleti egysége magáévá teheti
a SAS hatékony adatkezelési és elemzési képességeit. Az alkalmazásintegráció
szélesíti a potenciális felhasználói bázist, előmozdítva a szakértők
és üzleti felhasználók hatékony együttműködését. A marketing lényeges
része, hogy mérjük korábbi kezdeményezéseink hatékonyságát.
A múltbeli kampányok elemzésével folyamatosan javíthatjuk a jövőbeli
kampányok tervezését. A folyamatban lévő marketingkampányok is nyomon
követhetőek, például észlelhetjük, ha csökken a válaszok száma,
jelezve, hogy ideje abbahagyni a promóciót. Ha viszont túl sok a
válasz, veszélyesen lecsökkenhetnek a raktárkészletek. A kampányok
hatékonyságáról szóló jelentések kombinálják a válaszelemzéseket
a költségvetési elvárásokkal, s a kiskereskedelmi cégek így teljes
képet kaphatnak az egyes kezdeményezések pénzügyi megtérüléséről
is.
|