Kitermelés, finomítás, kattintás-elemzés
Az OMV a SAS webanalitikai megoldását használja portálja forgalmának elemzésére és statisztikai jelentések elkészítésére.
Az OMV Közép- és Kelet-Európa vezető olaj- és gázipari csoportja. 2005-ös árbevétele megközelítette a 15,6 milliárd eurót, alkalmazottainak száma pedig világszerte meghaladta az 5200-at. A csoport egyaránt érdekelt az olajkitermelésben és -finomításban, töltőállomásainak száma meghaladja a 2500-at.
A cég kommunikációs stratégiájában fontos szerepet játszik a BroadVision alapú vállalati portál, amely felhasználók széles körének szolgáltat információkat.
Három felhasználói csoport
"Komolyan benne vagyunk az e-businessben, így érthető, hogy érdekel bennünket, ki látogatja honlapunkat és miért" - fogalmaz
Martin Robl, az OMV portálelemzési megoldásának (PAS) projektvezetője. Egy hatékony és sikeres portál üzemeltetése pedig attól függ, hogy sikerül-e időben eljuttatni a szükséges információkat három fontos felhasználói csoportnak:
- A tartalomkezelők azt akarják tudni, hogy hány és milyen típusú ember látta a publikált tartalmakat, melyek a legnépszerűbb oldalak, s a látogatók mennyi időt töltenek el nézegetésükkel.
- A portál menedzsereinek ugyanakkor általános forgalmi számokra van szükségük: hányan látogatták meg a portált, honnan jutottak oda, melyik kampány volt a legsikeresebb és a legsikertelenebb.
- Végül, a portáladminisztrátorok az aktuális adatforgalomra kíváncsiak, s előre szeretnék jelezni a trendeket annak érdekében, hogy biztosíthassák a jövőben szükséges kapacitásokat.
Az indulás
Az OMV vállalati portálja - amelyet 2002 szeptemberében indítottak útjára - sikeresen integrálja az intranetet, az extranetet és a nyilvános oldalakat egyetlen webhelyen, a www.omv.com-on. Sok portál- és webhely-üzemeltető ugyanakkor lebecsüli a megfelelő webstatisztikák és jelentések készítésének feladatát. Ezért 2003 elején az OMV megállapodott a SAS-sal a PAS-projekt elindításáról, amely általános és egyedi statisztikák, valamint kifinomult elemzések készítését tűzte ki célul a portálon folytatott tevékenységekről.
Az így nyert információk elengedhetetlenek a portál stratégiai fejlesztéséhez és tervezéséhez - például ahhoz, hogy az OMV az e-business és különböző célcsoportok igényei szerint strukturálhassa a tartalmat. Az üzleti partnereket nem feltétlenül más cégek között kell keresni, hanem inkább emberek olyan csoportjai között, amelyek a portálon keresztül léptek kapcsolatba az OMV-val: fogyasztók, részvényesek, alkalmazottak, szállítók, leányvállalatok, kormányok, bankok, újságírók vagy egyszerűen csak köznapi emberek.
"A webhasználat szédületes sebességgel nőtt az utóbbi években. A látogatók nem feltétlenül több információhoz akarnak jutni, mint amennyihez hozzájutottak a múltban, hanem jobb minőségű információt és magasabb színvonalú szolgáltatásokat akarnak" - mutat rá Robl a változások lényegére. Ezért kulcsfontosságú a megszemélyesítés - hiszen csak akkor lehet teljesíteni az elvárásokat, ha tudjuk, kik a látogatók, honnét jöttek, s mi az érdeklődési területük.
A múlt sikereire építve
A válaszokat azok a nyers adatok adhatják meg, amelyek a webes tartalommenedzsment naplóbejegyzéseiben és a megfigyelési fájlokban rejlenek. A PAS-projekt alapvető követelménye az volt, hogy integrálják az adatokat, majd szabványos és eseti jelentésekben jelenítsék meg azokat. Robl szerint azért esett a SAS megoldására, a SAS Web Analyticsre a választás, mert a SAS állt elő a legkiforrottabb koncepcióval. Ráadásul a két szervezet már az 1980-as évektől kezdődően sikeresen dolgozik együtt különböző projekteken, így az OMV-n belül már számottevő SAS-tudás halmozódott fel.
A három hónapig tartó projekt után a PAS 50 külső és belő tartalomcsoportnak és 15 tartalommenedzsernek szolgáltat jelentéseket az oldalak látogatottságáról, az adatforgalomról és a trendekről. Az OMV idő szerinti sorrendben archiválja ezeket a jelentéseket, így a legfrissebb jelentéshez lehet a leggyorsabban hozzáférni, mégpedig szabványos böngészőn keresztül. Az adatok feldolgozása és a jelentések generálása automatikusan, éjszaka történik, így reggel már friss információk jönnek fel a felhasználó képernyőjén. S mindez a portál számos web- és alkalmazásszerverének, terheléselosztójának és fürtözött Oracle-adatbázisának komplex környezetében valósul meg.
Megtérülés
A projekt már meg is mutatta előnyeit, s körvonalazódott a befektetés megtérülése is. Például a keresőmotor elemzése megmutatja, hogy milyen információkra van szükségük a külső és belső látogatók különféle kategóriáinak, a kattintáselemzés pedig arra világít rá, hogy az információkat milyen gyorsan találják meg. Az elemzések nyomán az üzemeltetők egyetlen kattintással elérhetővé tették a leginkább keresett táblázatokat, grafikonokat. Az adatokból készült statisztikák segítik az OMV marketingtevékenységét, valamint a reklámtevékenység jobb szervezését, s végső soron növelik az ügyfelek elégedettségét.
|