A kockázatkezelést célzó szabályozás egyre fejlődik, változik, tükrözve a közérdeket, mivel a piac magában nem képes felügyelni és ellenőrizni a kockázatkezelési módszereket és gyakorlatot. A hatóságok - annak érdekében, hogy a nemzetközi szinten aktív bankokat jobban ösztönözzék kockázataik felmérésére és kezelésére - mind kifinomultabb, a kockázatokat érzékenyebben mérő tőkemegfelelési szabályokat és mutatókat dolgoznak ki. Ennek kiváló példája a Bázel II. tőkeegyezmény.

VERSENYPOZíCIÓ A vezető nemzetközi pénzügyi intézmények a SAS Risk Management kockázatkezelési megoldásaival versenyelőnnyé változtatják a Bázel II. előírásait. Az új bázeli tőkeegyezmény bevezetése, majd alkalmazása rendkívül összetett informatikai feladatok megoldása elé állítja a bankokat, bankcsoportokat, s ez óriási üzleti és szakmai kihívás a szektor legnagyobb szállítóinak számító informatikai és tanácsadó vállalatok számára. Az ebben rejlő piaci lehetőségek nagyságrendjét jelzi a Datamonitor által közölt adat, miszerint a bankok mintegy 2 milliárd dollárt fognak költeni arra, hogy eleget tegyenek Bázel II. követelményeinek. A szállítók versenyében a SAS pozícióját jól jellemzi a Forrester Research 2003 májusában megjelent tanulmánya. Eszerint a SAS kínálja a Bázel II. puszta kielégítésén túlmutató legátfogóbb megoldást, ugyanakkor a jelenleg kapható más termékek a Bázel II. előírásainak kielégítésére összpontosítanak, és nem teszik áttekinthetőbbé a kockázatokat. A SAS az elmúlt évben technológiát és erőforrásokat is vásárolt az IPRisk Analytics és a RiskAdvisory cégtől annak érdekében, hogy szélesítse a pénzügyi elemzést és a működési kockázatok kezelését célzó kínálatát. Eközben több mint 30 ügyféllel bővült a kockázatkezelési megoldását felhasználó pénzintézetek köre, köztük olyan nemzetközi bankcsoportokkal, mint a Deutsche Bank, a HBOS, a Rabobank, a Lloyds TSB, a Fortis Bank, az Unicredito, a Dexia, a Dresdner Bank, az IIB Bank, az ANZ Bank, a Banca Nazionale del Lavoro, a Euroclear, a BankWest és a Lafayette Services.

Ellenállás
A második bázeli tőkeegyezmény szabályai korszerű megközelítéssel összegszerűsítik a tőkekövetelményt, szorosabban igazodva a bankok egyéni kockázati profiljához. A cél a nagyobb átláthatóság, az egészségesebb kockázatkezelési gyakorlat és módszerek meghonosítása. Egyes pénzintézetek azonban amiatt aggódnak, hogy az új szabályok érvényesítése túl sok pénzükbe és idejükbe kerülhet. Többen annak a félelmüknek is hangot adnak, hogy az új egyezmény, önbeteljesítő jóslatként, elősegíti a ciklusok kialakulását, mivel fellendülés idején könnyen hozzáférhetővé teszi a tőkét, és éppen akkor - recesszió idején - szűkíti a hitelezési lehetőségeket, amikor arra a gazdaságnak a legnagyobb szüksége lenne.

A tőkeegyezmény megköveteli, hogy a bankok legalább két évre visszamenőleg összesítsék és tárolják adataikat, és olyan kimutatási rendszert alkalmazzanak, amelynek jóvoltából képesek hitelezési, működési és piaci kockázataikat jelző adataikat bemutatni a felügyeletüknek, a befektetőknek és a többi érintettnek. A felkészülés az új követelményekre olyan informatikai beruházásokat tehet szükségessé, amelyek kiszolgálják a jelzett adattárolási és kimutatási igényeket, s a személyzeti és képzési követelményeknek is eleget tesznek.

Az új kockázatkezelési előírások átvétele és alkalmazása költséges, és az üzletvitelben is stratégiai változásokat indokol, ezért egyes bankok a rövid távú költség-haszon elemzés alapján ellenállhatnak, s elhanyagolhatják a felkészülést. Az is lehet, hogy némelyek a kivárás álláspontjára helyezkednek, netán azt fontolgatják: nem tartják majd be a szabályokat. Az a bank azonban, amelyik elhalasztja ezeket a kiadásokat és változtatásokat, kockáztatja hosszú távú nyereségességét, hiszen idővel a helyzet mind öszszetettebbé válik.

A többségtől a korszerű előírások érvényesítése többéves erőfeszítést követel. Azoknak, akik idejekorán elkezdték a felkészülést, elegendő idejük lesz az összes alternatíva értékelésére addig, amíg nem nehezedik rájuk túl nagy nyomás. A felkészülés elhalasztása viszont megnöveli mind a szervezetre nehezedő nyomást, mind a költségeket, hiszen az idő előrehaladtával egyre szorosabb határidőkbe kell bepréselni a beruházásokat. Azok a szervezetek, amelyek nem készülnek fel olyan innovatív módszerek bevezetésével, amelyekkel kezelni tudják az egyre összetettebb pénzügyi kockázatokat, hátrányba kerülnek azokhoz a versenytársaikhoz képest, amelyeknél már zajlik a felkészülés.

Mulasztás és kockázatok
Azoknak a bankoknak, amelyek hézagokat hagynak a kockázatkezelésben, gyakran pénzügyi veszteségekkel vagy nehézségekkel kell szembenézniük. A kockázatokra vonatkozó új bázeli követelmények teljesítésének elmulasztása számos következménnyel járhat, köztük azzal, hogy az adott bank nem képes eredményesen felmérni a kockázattal súlyozott eszközeit, optimalizálni hitelportfólióját, javítani a kockázattal kapcsolatos döntéshozatalt, kedvezőbb, kockázat alapú árakat kalkulálni, végső soron a versenypozícióját erősíteni.

A Bázel II. értelmében a bankoknak fejlettebb kockázatkezelési eszközökkel kell rendelkezniük, és alaposabban át kell látniuk adósaik jellemzőit és fedezetüket, illetve a potenciális új ügyfeleket és hitel- visszafizetési képességüket. Kellően kockázatérzékeny stratégiák alapján kell alakítaniuk viszonyukat ügyfeleikhez és a tranzakciókban érintett felekhez. Többségük valószínűleg szeretne eleget tenni a belső minősítésen alapuló módszer (Advanced Internal Ratings-Based; IRB) feltételeinek, ami gyakran új informatikai beruházásokat és még több időt igényel. Megfelelő rendszerek és háttér nélkül azonban megtörténhet, hogy kockázatkezelésük nem hatásos, vagy nem tudják megfelelően szabályozni tőkemegfelelésüket.

A működési kockázattal kapcsolatos szinte összes probléma - akár visszaélésről, akár a kockázatok hibás, de jóhiszemű megítéléséről van szó (beleértve az ember által okozott és a természeti katasztrófák kockázatát) - a kockázatkezelési eljárások és az irányítás gyengeségeire vezethető vissza. Ha egy bank nem hajlandó megvalósítani a Bázel II. által a működési kockázat kapcsán előírt felügyeleti és belső eljárásokat, akkor nem lesz képes elkerülni az olyan teljes katasztrófába torkolló helyzeteket, mint amilyet például a Barings Bank élt át. Kellő ellenőrzés nélkül a házon belüli visszaélések komoly problémákhoz vezethetnek, tetemes pénzügyi veszteséget, akár bankcsődöt is okozhatnak.

A pénzügyi intézmények számos visszaélés célpontjai: biztosítási és hitelkártyacsalás, az alkalmazottak által elkövetett visszaélések és így tovább. A működési kockázat különleges válfaja a pénzmosás lehetősége, ami a közelmúlt eseményei miatt került reflektorfénybe. 2001. szeptember 11-e nyomán a kormányok világszerte kiterjesztették és szigorították a pénzmosás elleni szabályokat, ezek megszegése súlyos következményeket vonhat maga után: a komoly pénzbüntetéstől a jó hírnév csorbulásán át a felsővezetők büntetőjogi felelősségre vonásáig.

Természetesen a bankoknak a piaci kockázatokkal is foglalkozniuk kell, hogy ne függjenek túlzottan a kamatlábak és az árfolyamok ingadozásától vagy a kötvények, a részvények, a tőzsdei cikkek árfolyamának változásaitól. Egyre gyakoribb, hogy befektetési alapok, nyugdíjalapok és biztosítók szembesülnek azzal, hogy fokozott mértékben vannak kitéve a piaci kockázatoknak, ezért ma már szinte valamennyi pénzügyi intézménynek jobban kell értenie a kockázatkezeléshez, mint valaha.

Veszteségek, bizalom, hírnév
Ha a szabályozó hatóságok úgy látják, egy bank nem készült fel kellőképpen, vagy nem képes eleget tenni az új bázeli szabályoknak, megkövetelhetik, hogy növelje céltartalékait. Ráadásul a hatásos kockázatkezelési stratégiák hiánya közvetlenül érintheti a részvényesek zsebét, például akkor, ha nyilvánosságra kerülnek a kockázatkezelés hiányosságaiból fakadó veszteségek, s így csökken a részvények vagy vagyonrészek értéke.

Ha fogy a kockázatok elleni védekezés képességébe vetett piaci bizalom, akkor romolhat az adott bank hitelbesorolása, nyereségessége, versenyképessége, szűkülhetnek piaci lehetőségei; ez pedig károsan befolyásolhatja likviditását és piaci értékét. Megtörténhet, hogy nem lesz képes időben eleget tenni fizetési kötelezettségeinek, vagy költséges forrásokra kell támaszkodnia. A jó kockázatkezelésnek felülről kell indulnia.

Ha egy bank nem teljesíti a Bázel II. rögzítette kockázatkezelési követelményeket, azt kell feltételezni, hogy az igazgatóság és a vezérigazgató határozott így, akiknek személyesen kell felelniük e döntés következményeiért. Az elégtelen kockázatkezelési gyakorlat negatívan hat vissza a vezetési elvekre és kultúrára. Ahogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a kockázatok felmérése és kezelése, úgy nő a felsővezetők és az igazgatóság felelőssége a megfelelő irányításért, a részvényesek érdekeinek védelméért. A bank jó hírneve forog kockán, ha nem teljesíti a követelményeket, s ez befolyásolja piaci megítélését.

A követelmények teljesítése elsődleges
A Bázel II. célja az, hogy ösztönözze a bankokat a kockázatok még kiterjedtebb elemzésére és megértésére, nem pedig az, hogy elbátortalanítsa őket. Az új technológiák lehetőséget kínálnak olyan módszerek bevezetésére, amelyek gyökeresen átalakíthatják a kockázatkezelés gyakorlatát. Ezek bevezetése elkerülhetetlen lehet az olyan pénzintézetek számára, amelyek a jövőben is legalább ugyanúgy eredményesen akarnak szembenézni a kockázatokkal, mint ahogy eddig. A legjobb megoldás szükségszerűen a megfelelési kockázat leszorítása.

Ennek érdekében a szétforgácsolt kezdeményezések helyett célszerű egyszerre kielégíteni az adatintegritással, a hatósági előírásokkal és a vezetői információellátással kapcsolatos követelményeket. A bankok felkészülhetnek egy olyan integrált megoldás alkalmazására, amelyik az összes szükséges adatot összegyűjti, ellenőrzi, és elvégzi a szükséges adat-transzformációkat - így nem lesz "többféle igazság" a szervezetben. A megfelelés költségei mérsékelhetők a hatósági beszámolók automatikus elkészítésével és a különféle kockázatok kezelését jellemző sajátos követelmények kielégítésével, így a bankok is a folyamat nyerteseivé válhatnak. A döntéseket kellően hosszú távú perspektíva alapján kell meghozni, nem pusztán rövid távon próbálva mérsékelni a tetemes működési vagy informatikai költségeket.

Most kell felkészülni
Nem helyes, ha az új tőkemegfelelési egyezményt pusztán olyan hatósági intézkedésnek tekintjük, amelyik a bankokat rákényszeríti a megfelelő kockázatkezelési stratégiák meghonosítására. Ez túlzottan korlátozó értelmezés: figyelmen kívül hagyja az igazi ok-okozati összefüggést. A Bázeli Bizottságot sokkal inkább az egészséges kockázatkezelés iránti nemzetközi igény motiválta, csupán az ezáltal diktált követelményekre reagált. A szabályozó feladata pontosan az, hogy ilyen értelemben őrködjék.

Bár a második bázeli tőkeegyezmény előírásai összetettek, végső soron az "egészséget" szolgálják, mert a tőke jobban igazodik majd a tényleges kockázathoz. Világos persze, hogy amennyiben a kockázatot nem sikerül az új szabályozásnak megfelelően definiálni, mérni és kezelni, az károsan befolyásolhatja a nyereségességet. Az üzenet világos: a bankok nem lehetnek elégedettek az eddig elért eredményekkel. Bár a verseny gyakran arra hajt, hogy kevesebbet tegyenek, kevesebbet költsenek, és "karcsúbbak" legyenek, ennek a nyomásnak nem szabad engedni. Folytatni kell a felkészülést célzó projekteket, és az esetleg várólistára helyezetteket be kell indítani. A Bázel II. elhanyagolása kockázatkezelési stratégiaként túlságosan veszélyes.