|
|
|
|
|
|||||
![]() |
||||||
A SAS mára négy hazai egyetemmel alakított ki szoros együttműködési kapcsolatot. Ezek:
A SAS Egyetemi Program egyik fő vonala a diákok felkészítése a valós életre. Ez nálunk annyit jelent, hogy kifejezetten a diákok részére létrehoztuk a Masters' Clubot, s ehhez minden érdeklődő diák csatlakozhat vagy a SAS Institute honlapján, vagy pedig az egyetemeken rendszeresen tartott, a SAS-t bemutató KVHázon keresztül. A klubtagok egyrészt kedvezményesen vehetnek részt a hivatalos SAS-rendezvényeken, mint amilyen például a magyarországi SAS Klub vagy az európai SeUGI, valamint ingyenes a részvételük a kifejezetten a diákoknak tartott SAS DIO-n (Diák Informatikai Oktatás). Az utóbbin bizonyos témával egy délután alatt közelebbről is megismerkedhetnek a hallgatók. Ez történt 2002-ben Tavaly csatlakozott a programhoz a BME Közlekedés- és Gazdaságtudományi tanszéke, amellyel közösen tartottunk szemináriumot. Szintén a tavalyi év eredménye, hogy szerződést kötöttünk a Budapesti Államigazgatási és Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia tanszékével. A SAS Egyetemi Programhoz tanszéki, kari, illetve egyetemi szintű szerződéssel lehet csatlakozni. Jelenleg a Debreceni Egyetemmel él érvényes egyetemi szintű szerződés; itt 2002 augusztusában került sor az Informatika a felsőoktatásban című háromnapos konferenciára. Több jelentős informatikai cég mellett a SAS is mint szponzor és fő előadó vett részt a rendezvényen. A tavaly októberi SAS Klubon szenteltünk először külön szekciót az egyetemi programnak. Az érdeklődők itt hallhatták a Debreceni Egyetem és a Budapesti Államigazgatási és Közgazdaságtudományi Egyetem egy-egy tanárának előadását. Ez várható 2003-ban Idén az egyik nagy változás az egyetemek számára, hogy elérhetővé válik
a már régen tervezett SAS Learning Edition verzió. Ez a SAS leegyszerűsített
formája, és akár otthoni keretek között is használható. A SAS LE-t az
amazon.com-on lehet elérni. |
||||||
![]() |
| Kapcsolat | Keresés | Felhasználási feltételek & Jogi közlemény | Adatvédelem | Copyright © 2009 SAS Institute Inc. All Rights Reserved |