SAS® Egyetemi Program
Egyre több üzleti vállalkozás és állami intézmény oldaláról merül fel az igény, hogy SAS tudással rendelkező, magasan képzett szakembereket alkalmazzon. A SAS Egyetemi Programjával igyekszik lehetővé tenni, hogy a munkapiacra kilépő friss diplomások már rendelkezzenek ezen tudás alapjaival.
Küldetésünk tehát kettős: egyrészt ellátni a szervezeteket olyan képességekkel, amelyek intelligens stratégiájuk megvalósításához szükségesek, másrészt friss technológiai tudással felvértezni és ezáltal versenyképessé tenni a jövő szakembereit.
A SAS Egyetemi Programja mindezt a tudást több csatornán keresztül igyekszik elérhetővé tenni a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A SAS partnerkapcsolatot létesít egyetemekkel, így a diákok egyetemeiken keresztül egyszerűen hozzáférhetnek a SAS rendszerhez, annak egyes részeit az egyetemeken meghirdetett kurzusokon alaposan megismerhetik. Az ismeretek átadásának másik útját a SAS diákklubja, a SAS Masters' Club keretében szervezett további szemináriumok, kurzusok jelentik.
További információra van szüksége?
Hívjon minket a +36 (1) 224 2010 számon vagy lépjen velünk kapcsolatba.


